Párizsban járt az ősz IV. rész
Ahhoz, hogy Párizs végleg és visszavonhatatlanul beszippantson, nem méregdrága múzeumi belépőkre vagy luxusáruházi szatyrokra van szükséged. Ha az első három részben a ködbe vesző Eiffel-torony, a szürreális vásári múzeum és a Montmartre filmes kulisszái megmutatták a város arcát, akkor ez a fejezet a részletekről fog szólni. Azokról a pillanatokról, amelyek bebizonyítják: Az igazi, szűretlen párizsi életérzést gyakran teljesen ingyen kapjuk meg. Csak nyitott szemmel kell járni az őszi avarban.
Tartalomjegyzék
elrejt
📰 Tűsarkú kontra Emmanuel Macron: Egy tökéletes párizsi hajnal
A napot egy kissé hűvös, de annál varázslatosabb hajnali fotózással indítottam. A háttérként szolgáló, ébredező Eiffel-tornyot még finoman mardosta a reggeli pára. Régóta dédelgetett álmom volt, hogy egy friss, ropogós francia napilappal a kezemben ülök le a Szajna-part kőperemére, majd a folyó felett átívelő patinás hídon is készítünk néhány pimasz hangulatképet. A látvány hozta a kötelező, drámai film noir eleganciát – a fodros fekete blúz, a barna bőrhatású szoknya és a magassarkú megteremtette a tökéletes párizsi illúziót, miközben elrejtőztem a Le Parisien hasábjai mögé.
A fotózás végeztével a kecses, de gyilkos tűsarkúmat azonnal lehámoztam magamról, hogy átadjam a helyét a megváltó, kényelmes bársony balerinacipőmnek. Mivel hirtelen nem volt nálam a táskámban semmi más, a levetett tűsarkúkat fogtam, és egyszerűen beburkoltam a fotózáshoz használt francia újsággal.
Amikor alaposabban megnéztem a rögtönzött csomagolást, hangosan felnevettem a híd közepén. Ahogy ugyanis hanyagul belegyűrtem a cipellőket a papírba, az aktuális címlapoldalon pontosan Macron elnök arca köszönt vissza rám. Ráadásul egy olyan zseniálisan szerencsétlen, „fáj az élet” arckifejezéssel, mintha a francia államfőnek személyes sértés és mélyen derogáló élmény lett volna, hogy a kissé nyirkos, saras cipőmet az ő homlokába passzírozom:
Ezzel a fanyar, elegáns, mégis végtelenül vicces kontraszttal indult a napom, hogy aztán a Szajna bal partja felé véve az irányt, végleg elvesszek az Art Nouveau és a világirodalom rejtett bugyraiban.
🍁🍂🍁
🍃 Az aszfalton kúszó erotika: A Lavirotte-épület, az én személyes csodám
A 7. kerületben, a Rapp sugárút 29. szám alatt áll egy ház, ami előtt egyszerűen elakad a lélegzet. Jules Lavirotte 1901-ben befejezett szecessziós (Art Nouveau) remekműve számomra életem egyik leggyönyörűbb épülete lett.
Percekig csak mozdulatlanul álltam a homlokzat előtt. A falakon hullámzó, zöldes tónusú, mázas kerámiák, a szürreális állatfigurák és a kőbe faragott buja indák szinte lüktetnek az utcán. A kovácsoltvas elemek finomsága, ahogy a rideg fém kecses növénnyé szelídül az erkélyek körül, egészen elképesztő.
A ház igazi koronaékszere a tömör fából faragott főkapu. Ha közelebbről megnézed, azonnal átjön a századfordulós Párizs polgárpukkasztó humora: a kapu formája és a felette lévő faragások nem is olyan burkoltan egy fallikus szimbólumot mintáznak, amit buja női alakok ölelnek körbe. Egyetlen fillérembe sem került, mégis hatalmas vizuális sokkot okozott.
🍁🍂🍁
📚 Könyvszag, „Tumbleweeds” és az ellopott név titka: Shakespeare and Co.
Átsétálva a Latin negyedbe, a Szajna partján egy egészen másfajta időkapszula várt. A Shakespeare and Company könyvesbolt ajtaján belépve megcsap a régi papír, az öreg fagerendák és a történelem semmivel össze nem téveszthető illata.
Kevesen tudják, de ez a bolt egy gyönyörű kegyes hazugság. Az eredeti üzletet, ahol Hemingway és Fitzgerald valóban megfordult, a nácik a megszállás alatt bezáratták. A mai boltot egy George Whitman nevű excentrikus amerikai alapította 1951-ben, és csak később, az eredeti tulajdonos engedélyével nevezte át. Szóval Hemingway technikailag sosem járt ebben a konkrét épületben, de a szellemiség ma is él.
A boltban a „Tumbleweeds” (ördögszekerek) néven ismert nincstelen vándor írók ma is ingyen alhatnak az emeleti matracokon. Egyetlen feltétel van: naponta el kell olvasniuk egy könyvet, és segíteniük kell a pult mögött. Olyan hírességek kezdték itt, mint Ethan Hawke. Nem vettem semmit, csak ültem egy sarokban, hallgattam a padló recsegését, miközben a bolt híres macskája az ablakban sütkérezett.
🍁🍂🍁
🧁 Egy falatnyi 17. századi báj: Az Odette házikója
A könyvesboltból kilépve tettem egy apró kanyart hátrafelé, be a szűk, középkori utcák közé. A Rue Galande kanyarulatában az Odette várt: egy egészen pici, 17. századi, dülöngélő falú sarki házikó, közvetlenül Párizs legidősebb templomával szemben.
Egyetlen dologra specializálódtak, de abban zseniálisak: a hagyományos francia égetett tésztás krémdesszertre, a choux à la crème-re (apró képviselőfánkokra). Vettem egy pici dobozzal a sós karamellás és pisztáciás csodákból, és miközben a selymes krém szétolvadt a számban, az emeleti, Art Deco stílusú retro teaszoba ablakából néztem a Notre-Dame tornyait. Tiszta hedonizmus.
🍁🍂🍁
☕ Időutazás: Café de Flore és a Le Champo mozi
A Boulevard Saint-Germain ikonikus sarka, a Café de Flore számomra egy régi zenei zarándoklat volt. Évekkel ezelőtt láttam Jean-Marc Vallée Café de Flore című filmjét, aminek a hipnotikus betétdala azóta is ott cseng a fülemben. Ez a dal ültette el bennem a vágyat, hogy egyszer a saját szememmel lássam a helyet.
Elhaladni a terasz mellett olyan, mintha Sartre és Simone de Beauvoir szellemi örökségébe botlanál. Bár egy kávé odabent kisebb vagyon, a terasz előtt elhaladó párizsi forgatag és a klasszikus zöld fonott székek látványa ingyen is hozzáad a naphoz. Itt sikerült elcsípnem egy elegáns pillanatot is: egyszer csak paták ritmikus kopogására lettem figyelmes, az autók között méltóságteljesen elvonult két lovasrendőr járőr.
Nem messze innen bújik meg a Le Champo mozi, a francia új hullám szentélye. A sarki épület homlokzatán lévő plakát azonnal megbabonázott: egy klasszikus, fekete-fehér Alain Delon retrospektív vetítést hirdetett, a legendás Rocco és fivérei (Rocco et ses frères) című Visconti-drámát.
Beültem a patinás, vörös székekkel teli sötét terembe, és átadtam magam a mozi varázsának. Nézni a fiatal Alain Delon nyers játékát az eredeti, felújított 4K-s kópián abban a moziban, ahol a legnagyobb francia rendezők ültek… na, ez az a fajta kulturális luxus, amiért érdemes elindulni.
🍁🍂🍁
🍂 A Luxembourg kert és a Medici szökőkút
A moziból a Jardin du Luxembourg-ba (Luxembourg kert) vezetett az utam. Kiválasztottam egyet a park ikonikus, halványzöld fémszékei közül, leültem a sárguló lombok alá, oars csak néztem a várost. A helyiek itt nem rohannak: könyvet olvasnak vagy sakkoznak.
Közvetlenül a park szélén, a Rue de Médicis sarkán botlottam bele a Le Rostand kávézó teraszába, ahol óriási plüssmedvék ülnek a székeken. A koncepció zseniális: a mackókat azért ültették oda, hogy a szingli vagy egyedül utazó vendégek egyetlen percre se érezzék magukat magányosnak – bárki melléjük ülhet egy kávéra vagy croissant-ra.
A park legmelankolikusabb sarka a Medici szökőkút (Fontaine Médicis). A borostyánnal benőtt kőépítmény és a sötét, mozdulatlan vízfelület, amin lassan úsznak az őszi levelek, drámai hatást kelt.
Magával ragadó volt látni, ahogy a rohanó hétköznapokból kiszakadva többen is kijöttek ide a padokra: helyi irodisták, akik itt ették meg az ebédjüket, barátok, akik elviteles kávé felett beszélgettek, vagy magányos álmodozók, akik csak nézték a vízen békésen úszkáló kacsákat. Ez a fajta lelassulás az, ami Párizst igazán Párizzsá teszi az őszi napfényben.
🍁🍂🍁
🎪 Időutazás a gázlámpák alatt: Passage des Panoramas és a repülő állatkert
Amikor az őszi párizsi eső komolyabbra fordult, behúzódtam a város egyik legősibb, rejtett fedett átjárójába, a Passage des Panoramas-ba. Ez a hely a 19. század eleji Párizs eleven emléke: az üvegtető, a régi gázlámpákra emlékeztető világítás és a patinás, faborítású üzletek azonnal kiragadnak a jelenből.
Az aranykeretes antik tükrök és a vintage képeslaposok között sétálva azonban egy olyan helyre bukkantam, amiért minden utazásom során valósággal tűvé teszem a városokat. Imádom a helyi, rejtett karácsonyboltokat felkutatni, és itt, az üvegtetős passzázs mélyén egy igazi csodára leltem. A La Maison du Roy nevű bolt előtt állva, a mélyvörös bársony cégér és a sakktábla mintás padlózat látványa azonnal beszippantott.
A boltba belépve azonnal megpillantottam őket: a mennyezetről finoman ringó, miniatűr Montgolfière hőlégballon dekorációkat. Számomra a hőlégballonok világa mindig is egyet jelentett a gyermeki csodával és a határtalan szabadsággal, de itt, Párizsban ennek a látványnak egészen súlyos történelmi elhivatottsága is van.
Hiszen hol máshol jutna eszébe az embernek a Montgolfier fivérek, Joseph-Michel és Jacques-Étienne zsenialitása?
1783 szeptemberében itt, Párizs tőszomszédságában, Versailles-ban engedték fel a világ legelső hőlégballonját a királyi udvar és Marie Antoinette szeme láttára.
A történetük pedig egyszerre zseniális és végtelenül komikus. Mivel fogalmuk sem volt, hogy a magasabb légrétegekben van-e egyáltalán oxigén, vagy a ritka levegő megöli az embert, az első pilóták nem emberek voltak. A fivérek egy kosárba zártak egy kakast, egy kacsát és egy juhot, majd útjára bocsátották a hatalmas, színes szörnyeteget. A repülés nyolc percig tartott, az állatok pedig – a kakas apró szárnysérülését leszámítva, amit állítólag a lámpalázas juh taposott meg még a földön – teljesen épségben tértek vissza. Ezzel a szürreális, repülő állatkerttel vette kezdetét az emberiség repüléstörténete.
Nem volt kérdés, hogy nem jöhetek el üres kézzel. Kiválasztottam egy gyönyörű, hihetetlenül részletgazdag, kézzel varrt és hímzett Montgolfière hőlégballon karácsonyfadíszt. Valahányszor felkerül majd otthon az ünnepi fára, nemcsak a Passage des Panoramas meleg fényeit és az őszi eső elől menedéket nyújtó üvegkupolát idézi majd fel, hanem a francia történelem azon pillanatát is, amikor az ember (és egy juh) először hódította meg az eget.
🍁🍂🍁
🍽 Belle Époque luxus fillérekért: Bouillon Chartier Montparnasse
Délutánra a gasztronómia és a vizuális kánaán olyan fúzióját választottam, ami után az ember megnyalja mind a tíz ujját. Ez az étterem valami egészen zseniális volt! A patinás, 1906-os Bouillon Chartier Montparnasse maga a vegytiszta időutazás. A „bouillonok” eredetileg a párizsi munkásosztály olcsó étkezdéi voltak, de a belső terük felér egy palotával.
A terembe belépve tátva maradt a szám. Egy sötét fa boltív alatt átsétálva hirtelen a századfordulós Párizs közepén találtam magam. A fejem felett egy gigantikus, növényi motívumokkal díszített Art Nouveau üvegkupola ragyogott, a falakról hatalmas tükrök verték vissza a meleg fényeket. Az asztalok között fekete-fehér ruhás pincérek cikáznak hihetetlen sebességgel, és a rendelést a mai napig egy tollal magára a papírterítőre firkálják fel a szemed láttára. Egy tradicionális francia vacsora itt alig kerül többe, mint egy gyorséttermi menü – cserébe viszont a történelem suttog a füledbe.
🍁🍂🍁
Ahogy ott ültem a szecessziós fények és a papírterítőre firkált számla mellett a vacsorámat falatozva, még nem sejtettem, hogy ez a csodálatos nap végül egy olyan érzelmi és vizuális hullámvasútba torkollik, ami után egyetlen vágyam lesz: egy kád forró, megváltó fürdő az arcuieli lakásomban.
Azt meg végképp nem gondoltam volna, hogy miután a következő fejezetben túszul ejt a gótikus történelem sötétsége, majd életem legfeszültebb pillanatait élem át a hírhedt Gare du Nord aluljáróiban, a legnagyobb kihívást mégis a francia szállásadóm jelenti majd, aki valami megmagyarázhatatlan okból úgy döntött, hogy magával viszi a lakásból a káddugót…
Hogy a Père-Lachaise temető eldugott parcelláitól és egy megrendítő, elfeledett magyar emlékhelytől hogyan jutottam el a metróalagutak hajszájáig, és miként lepleződött le a hazai média egyik legnagyobb Párizs-mítosza – a következő epizódból kiderül.
Tartsatok velem az V. részben is, mert Párizs kendőzetlen, nyers valósága még csak most kezdődik!
📸 A cikk elején szereplő, Szajna-parti hajnali fotókért és a felejthetetlen hangulatért hatalmas köszönet Evertonnak! Ha Párizsban jártok és ti is szeretnétek hasonlóan professzionális, filmes hangulatú képeket magatokról, az Airbnb Élmények (Airbnb Experiences) felületén tudtok hozzájuk időpontot foglalni a „Paris Photo Experience” név alatt, Evertont keresve. Szívből ajánlom őket!
Ezeket is érdemes megnézni
Párizsban járt az ősz II. rész
Párizsban járt az ősz V. rész
