
„Isten hozott benneteket!” Nagypéntek a Vatikánban
„Aki nem hisz Istenben, (…) még viselkedhet jó vagy rossz emberként. A nem hívőknek a lelkiismeretüket kell követniük.” – Ferenc pápa
🗺️ A terv
🛬 Az érkezés
🏠 Vatikáni hajlék

🍷 Trastevere – Az igazi, meleg tónusú Róma
Kilincs és ajtó mennyország
Santa Maria della Scala templom
Csodaszer viperahúsból
🗝️ Az igazság szája és a legszebb kulcslyuk
Bocca della Verità
Ugye senkinek sem kell őt bemutatnom?!
A középkorban a szobor az igazságszolgáltatás egyik eszközévé vált az ítélet meghozatalában: amennyiben a vádlott bűnösnek érezte magát, akkor nem merte a kezét bedugni a nagy kőszájba, és elítélték.
Egyik kedvenc filmemben, az 1953-ban készült Római vakációban is fontos szerepet kapott a szobor, Gregory Peck itt riogatta Audrey Hepburnt, miközben igyekeztek tesztelni őszinteségüket, imádom:
Aventinus kulcslyuk
A látvány azért különleges, mert egy időben bepillanthatsz 3 ország területére is: a kulcslyukon keresztül a szuverén Máltai Lovagrend területéről nézve, Olaszországon (Róma) keresztül láthatjuk a Vatikánt (Szent Péter-bazilika).

🏛️ Hajnali fények a Colosseum és a Trevi-kút körül
Hogy Róma igazi, csendes arcát is láthassam, lefoglaltam egy kora reggeli fotózást.Inkább mondanám ezt egy beszélgetős sétának, amihez a hátteret éppen Róma szolgáltatta. A fények gyönyörűek voltak, az utcák nem voltak tele ágaskodó, szelfibotos pózolókkal tényleg megéri korán kelni, Róma egy egészen más arcát mutatja:

📌 Colosseum & Gladiátorok
- Az ellipszis alakú épület 188 méter hosszú, 156 méter széles és eredetileg közel 50 méter magas volt.
- Főként travertin mészkőből, tufa kőzetből és betonból építették, a külső homlokzatot pedig egykor csillogó márványlapok borították.
- Hatalmas méretei ellenére mindössze 10 év alatt (i.sz. 70–80) készült el, körülbelül 60 000 rabszolga munkájának köszönhetően.
- Négy emeletre tagolódott, ahol a nézők társadalmi rangjuk szerint foglaltak helyet: alul a szenátorok, felettük a lovagok, legfelül pedig a köznép és a nők.
- Elsősorban gladiátori játékok, állatviadalok és nyilvános kivégzések helyszíne volt, de tartottak itt mitológiai jeleneteket felelevenítő drámákat is.
- Becslések szerint a Colosseum falai között zajló játékok alatt, több mint 500 000 ember és egymilliónál is több vadállat vesztette életét.
- A stadion 80 bejárattal rendelkezett, és a tervezésnek köszönhetően kb. 50-80 ezer néző percek alatt el tudta hagyni az épületet.
- A tűző nap ellen egy hatalmas vászontető, az ún. velarium védte a nézőket, melynek mozgatásához a haditengerészet matrózait vezényelték ki.
- A küzdőtér fa padlózata alatt egy bonyolult csatornarendszer húzódott.
- A küzdőtéren külön kapukon távoztak a résztvevők. A győztesek a Porta Triumphalis-on mentek ki, míg az elesett harcosokat a Porta Libitina néven ismert nyugati kapun vitték el.
- Bár Russell Crowe sokat járt az eredeti helyszínen, a 2000-es Gladiátor című film legtöbb arénajelenetét nem itt, hanem egy Máltán felépített hatalmas díszletben forgatták.
- A gladiátorok a küzdelmek és edzések után egy különleges italt fogyasztottak, amely növényi hamuból és vízből állt. Ez a keverék pótolta a szervezetükben a magnéziumot és a kalciumot, segítve a csontok gyógyulását és az izmok regenerációját – pont úgy, ahogy a mai sportolók használnak pezsgőtablettákat, izotóniás italokat.
🏛️ Forum Romanum
- Ez volt az ókori Róma legfőbb köztere, amely a Capitolinus és a Palatinus domb között fekszik.
- A terület tele van templomok, bazilikák és emlékművek oszlopmaradványaival. Itt található például a 14 méter magas Phocas-oszlopa, amely az utolsóként emelt monumentális emlék a fórumon.
- Érdekesség, hogy egy innen származó eredeti darab, a Forum Romanum oszlopa a budapesti Múzeumkertben is megtekinthető.

Trevi-kút
A Trevi-kút Federico Fellini „Az édes élet” című filmje óta a római életérzés abszolút szimbóluma. A kutat naponta mintegy 80 millió liter víz táplálja.

📸 A Trevi-kút közvetlen környezete fizetőssé vált!
-
- A belépő ára: 2 euró fejenként.
- Minden 6 év feletti, nem római lakosnak. A rómaiaknak, a 6 év alatti gyerekeknek és a fogyatékkal élőknek ingyenes a belépés.
- A kordonoknál hétköznap 11:30 és 22:00 között, míg hétvégenként reggel 9:00 és este 22:00 között ellenőrzik a jegyeket.
- Hogyan lehet jegyet venni?: Előre online a Trevi-kút hivatalos oldalán, vagy a helyszínen kihelyezett okos termináloknál kártyával.
👉Mi maradt ingyenes?
📌 Időzítés és tömegkerülés
- Korai érkezés: Reggel 7:00 és 8:00 között még viszonylag nyugodtan fotózhatsz.
- Késő esti fények: Éjfél után a kút gyönyörűen ki van világítva, és a tömeg is jelentősen megcsappan.
- Csúcsidő elkerülése: Délelőtt 10:00 és este 22:00 között a tér szinte teljesen megtelik turistákkal.
❌ Szigorú helyi szabályok és büntetések
- Tilos a vízbe lépni: Szigorúan tilos a vízbe nyúlni, beleülni a kút szélébe, vagy beugrani a vízbe (hatalmas bírság jár érte).
- Tilos az evés-ivás: A kút közvetlen lépcsőin nem szabad fagylaltozni vagy szendvicsezni.
- Zsebtolvajok: A sűrű tömegben fokozottan ügyelj a táskádra és az értékeidre.
👇 Az érmedobás rejtelmei
A hagyomány szerint az érmét jobb kézzel, a bal váll felett kell bedobni:
- Egy érme: garantálja a visszatérést Rómába.
- Kettő érme: szerelmet ígér egy olasszal.
- Három érme: házasságot (vagy válást) jövendöl.
Évente nagyjából 1,5 millió eurónyi aprópénzt halásznak ki a vízből, amit a Caritas segélyszervezet kap meg.
☕ A bajszos álom – Olaszország kotyogós lelke
A történet az 1930-as években kezdődött, amikor Alfonso Bialetti, egy innovatív olasz mérnök, megálmodta a Moka Express-t. Az ötlet lényege az volt, hogy az eszpresszó készítés élményét az otthonokba vigye, egyszerű, mégis hatékony módon.
A Moka Express 1933-ban debütált, és azonnal kitűnt az elegáns, art deco stílusú, nyolcszögletű alumínium kialakításával. A kotyogós kávéfőző (Bialetti) működési elve forradalmi volt: a víz gőznyomása tolta át a forró vizet a kávén, így nagyon egyszerűen egy ízekben gazdag eszpresszó született.
A Bialetti cég igazán nagy lendületet Alfonso fia, Renato Bialetti vezetése alatt vett. A férfi felismerte ugyanis a termékben rejlő globális lehetőségeket, és intenzív marketing kampányokkal, valamint a „kis bajuszos ember” ikonikus logójával világszerte ismertté tette a márkát az 1950-es években.
Az elmúlt évtizedek során a cég folyamatosan alkalmazkodott a változó fogyasztói igényekhez, újabb termékeket és technológiákat fejlesztve. Azonban a Moka Express, az eredeti kotyogós, megőrizte helyét az olasz kávékészítés szimbólumaként. Több mint 300 millió eladott darabbal nemcsak a múlt, hanem a jelen és a jövő kávé kultúrájának is nélkülözhetetlen szereplője.
A feltaláló fiának, Renato Bialettinek az volt az utolsó kívánsága, hogy a nevéhez fűződő kotyogós Moka kávéfőzőben helyezzék el hamvait, így urna helyett egy Bialetti kávéfőzőt állítottak az oltárhoz a temetési szertartáson, majd később ez került a családi kriptába.
💡 Működési mechanizmus
- Töltés: Az alsó tartályt vízzel töltjük meg, a szűrőt pedig finomra őrölt kávéval. Az alkatrészeket szorosan összecsavarjuk.
- Főzés: A kávéfőzőt gáz vagy elektromos tűzhelyre helyezzük. A víz felforr, és a keletkező gőz nyomása átnyomja a forró vizet a kávén.
- Gyűjtés: A kávé felszáll a felső tartályba, ahol készen áll a fogyasztásra. A folyamat néhány perc alatt lezajlik
👉 Karbantartási tippek
- Az alsó részt a biztonsági szelepig töltsd vízzel.
- Használat után alaposan öblítsd el meleg vízzel, de kerüld a mosószerek használatát, mert ezek ronthatják a kávé ízét!
- Rendszeresen ellenőrizd a Bialetti kávéfőző gumi tömítését, és a szűrőt, továbbá, ha szükséges, cseréld ki őket, hogy elkerüld a szivárgást vagy a nyomásvesztést!
- Ha kemény vizet használsz, időnként végezz vízkőmentesítést, hogy megóvd a készülék belső alkatrészeit!
- Ügyelj arra, hogy mindig szárazon tárold a kávéfőzőt, így megelőzheted a korróziót és a lerakódásokat!
- ❌ Szigorúan kerüld a mosószereket, mert azok tönkreteszik a kávé aromáját!
⛪ A Vatikán – A katolikus világ szíve fülhallgató nélkül
Nagypéntek napjára volt bejárási időpontom a Szent Péter Bazilikába. Az előzetes foglalás ellenére is hosszú sorok kígyóztak a téren, de nem bántam.
Közvetlenül a bejáratnál, kissé zaklatottan jelezte a túravezető, hogy a vatikáni hatóságok, a húsvéti biztonsági előírásokra hivatkozva senkinek sem engedélyezik a mai napon a headset, audioguide használatát. Nem indokolták, tényként közölték, amennyiben nem felel meg, el lehet menni.
A csoportban többen voltak, akik nem beszéltek sem olaszul, sem angolul, ők kicsit bepánikoltak, mivel a tourist guide vélhetően nem fog tudni olyan hangosan beszélni, hogy a tömegben a csoport minden tagja hallja őt, és audioguide nélkül nem feltétlenül azt az élményt kapja az ember, amire jegyet váltott.
Engem különösebben nem hatott meg a dolog, rátapadtam a csoportvezetőre.
A húsvéti készülődés már tetten érhető volt a Vatikánban: egy emelődaruval épp a hatalmas bíborszínű bársony függönyöket helyezték fel a teraszra, arra a teraszra, amelyre Ferenc pápa nemsokára kisétál majd…
A téren kordonok, székek tömkelege.
A Szent Péter Bazilika a világ második legnagyobb keresztény temploma (az első az elefántcsontparti Yamoussoukro Mária templom).
Az ókorban e helyen egy Caligula császár által építtetett cirkusz állt, ahol a gladiátorjátékok mellett a keresztényüldözések mártírjait is kivégezték, a legenda szerint Szent Péter is itt halt meg, sírját a XX. század közepén azonosították.
A Szent Péter-bazilika hosszadalmas építése ellenére soha nem rendelkezett egységes építési tervvel, mindig más és más építészek kezdték jóformán előröl a tervezést, mégis, ma ismert, végső megjelenési formájában elképesztő egységességet és harmóniát sugároz. A templomot végül 1624-ben VIII. Orbán pápa szentelte fel.
A főoltár közelében a padlón bronz jelekkel jelölték meg a világ legnagyobb templomainak méretét – köztük büszkén fedezhetjük fel az Esztergomi bazilika vonalát is.

Michelangelo Piétàja és a Svájci Gárda
A Vatikán fegyveres ereje a Svájci Gárda (Päpstliche Schweizergarde), a világ egyik legkisebb, ám elit hadserege, amely 1506 óta felel a pápa és a vatikáni paloták védelméért. A kizárólag svájci, katolikus, képzett férfiakból álló, német nyelvű testület nemcsak díszőrséget, hanem modern terrorelhárítási és személyvédelmi feladatokat is ellát.
- Feladatok: A pápa közvetlen védelme, a Vatikán bejáratainak őrzése, és a nyilvános vatikáni események biztosítása.
- Felszerelés: A hagyományos reneszánsz egyenruha és a halabárda (szálfegyver) mellett modern kézifegyverekkel és terrorelhárító eszközökkel is rendelkeznek.
- Követelmények: Svájci állampolgárság, katolikus vallás, nőtlen állapot, büntetlen előélet, 19-30 év közötti kor, svájci hadseregben szerzett alapképzés, és legalább 174 cm-es magasság.
Amikor az egyik sarokban egy rézkilincset kezdtem fotózni, az egyik őr komoly léptekkel elindult felém. Azt hittem, megdorgál, de ő hirtelen kifényesítette a kilincset a kesztyűjével, majd mosolyogva intett: „Na, most fotózza, most tökéletes!” Ez a pillanat lett az utam fénypontja.
Francesco és a vatikáni titkok
Ferenc pápa a 2013-ban történt megválasztását követően szakított a hagyományokkal, és nem az Apostoli Palota fényűző pápai lakosztályában élt, hanem a vatikáni Szent Márta-ház (Domus Sanctae Marthae) 201-es számú, szerény apartmanjában lakott.
Ez a 102-es szobaszámú (korábban 201-es) lakrész egy hálószobából, egy kis dolgozószobából és egy fürdőszobából állt, a vendégházban lévőkkel közösen étkezett.
Ferenc pápa a szerényebb életmódot részesítette előnyben, túlzottan elszigeteltnek érezte a hagyományos pápai lakosztályt, fontos volt számára a közvetlenség, a közösség ereje.
A hagyományos pápamobilok teljesen golyóállóak. Egy 2004-ben megjelent CNN-nek adott interjúban azonban a Ferenc pápa szardíniás doboz-ként emlegeti őket. Úgy fogalmazott, hogy az ő korában már nincs sok vesztenivalója és inkább szeretne közelebb kerülni az emberekhez.
Hitvallása szerint a templom egy mindig nyitott kapukkal váró befogadó otthon kell, hogy legyen.
📌 Vatikán & Róma érdekességek:
- Egyetlen épület sem lehet magasabb a Szent Péter-bazilika kupolájánál (136 méter).
- A Largo di Torre Argentina téren i.e. 44-ben gyilkolták meg Julius Caesart, ma egy különleges macskamenhely működik. Az itt élő több száz macskát az állam Róma egyfajta kulturális örökségeként kezeli, amelynek értelmében az itt élő állatokat senki nem zavarhatja el.
- Az ókori római épületek azért állnak ennyire stabilan mindmáig, mert az építésükkor egy speciális, mészszemcsékkel kevert betont alkalmaztak, melynek előnye, hogy a beszivárgó vízzel érintkezve a mészszemcsék kristályosodnak és így mintegy öngyógyító folyamat eredményeképpen a repedések maguktól hegednek be.
- A Vatikáni Posta (Poste Vaticane) világszerte elismert a hatékonyságáról, és sok turista szívesebben használja, mint az olasz postát, mivel a levelek gyakran gyorsabban célba érnek.
- A vatikáni postán csak vatikáni bélyeget lehet használni, az olasz bélyegek itt érvénytelenek, és fordítva: a vatikáni bélyeggel ellátott levelet nem szabad olasz postaládába dobni.
- A Szent Péter tér melletti postahivatalnál található a világ egyetlen olyan bankautomatája, amelynek menürendszere latin nyelvű.
💬 Kézzel-lábbal Rómában
Miért kötelező darab minden itáliai utazónak?

Hogyan néz ki a gyakorlatban?
- Teátrális fotók: Minden egyes gesztust egy-egy fekete-fehér fénykép mutat be. Olyan arcokat és kéztartásokat látsz, mintha egy olasz neorealista filmből vágták volna ki őket.
- Többnyelvű fordítás: A fotók mellett ultrarövid magyarázatok vannak olaszul, angolul, franciául és németül. Másodpercek alatt megtanulhatod, hogyan mutasd ki kézzel, ha valami „Isteni finom”, ha valami „Veszélyes”, vagy ha épp azt akarod kifejezni: „Ember, mégis mit akarsz tőlem?!”
Több mint szuvenír: ez maga az olasz lélek
🚊 Útra készen, nyitott kapukkal


























































































