Essaouira erődje Marokkóban a Trónok harca forgatási helyszíne sirállyal
Marokkó,  Vízpart

Essaouira, ahol a kecskék fán teremnek

„Ott, a kietlen puszta kellős közepén, a külvilág teljes kizárásával létezett valami tiszta és megingathatatlan.”

Marrákes lüktető, ezerarcú és sok esetben fárasztó. A robogók zaja, a bazárok végtelen labirintusa és a fűszerillatú forgatag után mindenkinek kell egy kis fellélegzés. Számomra ez a fellélegzés Essaouira (Szavira) volt, ahová egy mindössze 10 fős, családias kiscsoportos minibuszos túrával jutottam el.

 

A korai, marrákesi indulás után a táj gyorsan változni kezdett. A vörös város szárazságát magunk mögött hagyva felüdülés volt a párásabb levegő és az argánerdők sokasága. Nagyjából az út felénél jártunk, amikor a sofőrünk lassított, mi pedig a minibusz ablakából kinézve nehezen hittünk a szemünknek: egy csapat kecske egyensúlyozott az argánfák ágain.

Bár az interneten számtalanszor láttam már erről fotókat, élőben egészen szürreális élmény. A kecskék imádják az argánfa termését és a hihetetlen egyensúlyérzéküknek köszönhetően úgy mozognak a vékony ágakon, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.
Miután elkészítettük a kötelező fotókat, és adtunk néhány dirham borravalót a pásztornak, folytattuk az utat a part felé.

A legkisebb argántolvaj kecske
A legkisebb argántolvaj

─── ⚓ ───

🕌 Allah mindenhol ott van

Egy kisebb csorda állta utunkat, a busz ablakából kinézve, a puszta közepén, a tűző napon megpillantottam egy férfialakot. Messze mindentől, egymaga sétált a porban, majd megállt. Nem sietett, mozdulatai végtelenül nyugodtak voltak. Kibontott egy kis imaszőnyeget, gondosan leterítette a köves földre, majd Mekka felé fordulva imádkozni kezdett.

A busz továbbrobogott, de az a néhány másodperc belém égett. Ott, a kietlen puszta kellős közepén, a külvilág teljes kizárásával létezett valami tiszta és megingathatatlan. Életem egyik legőszintébb, legmeghatóbb élménye volt ez: látni a hit és a pillanat olyan mély megélését, ami mellett a modern világunk rohanása eltörpülni látszik.

Aznap megtanultam: Allah mindenhol ott van.

Távolban egy magányos szamár
Marokkó csendje

─── ⚓ ───

🌊 Érkezés a nyugalom szigetére

Körülbelül háromórás utazás után megcsapott minket a sós tengeri szél. Essaouira azonnal elvarázsolt. Marrákes után az első, ami feltűnik, a csend és a tisztaság. A városfalakon belül (a medinában) nincsenek motorok, nincsenek rámenős árusok, csak a kékre festett ajtók, a fehérre meszelt falak, a kikötőbe siető kóbor kutyák és a sikátorok árnyékában szundító, lusta macskák.

Mivel kis csoporttal, mindössze tízen voltunk, nem kellett merev időbeosztáshoz alkalmazkodnunk. A sofőrünk kitett minket a kikötő kapujában, megbeszéltük a délutáni találkozó időpontját, és mindenki a saját tempójában fedezhette fel a várost. Sétáltam a Sqala de la Ville erődítmény masszív kőfalain, ahol a hatalmas bronzágyúk sorakoznak az óceán felé (a Trónok Harca rajongói innen ismerhetik Astapor városát), majd a szűk sikátorokban szuveníreket vadásztam.

Kék csónakok Essaouiraban
Kék csónakok Essaouiraban

─── ⚓ ───

💎 A geodák

A medina szuvenírei között sétálva szemünk elé tárulnak a marokkói piacok egyik leglátványosabb kincsei: a csillogó kristályokkal teli geodák. Bár az árusok gyakran a közeli hegyekből származó, ősi vulkanikus kőzetekként mutatják be őket, a valóság egy izgalmas marokkói kézműves hagyományt rejt. Ezek a darabok többnyire valódi kvarckristályok, amelyeket a helyi mesterek merész színekkel – mélylilával, vibráló fuksziával vagy éppen tengerkékkel – festenek meg, hogy még különlegesebbé tegyék őket a látogatók számára. Ha egy kis darabot haza szeretnénk vinni az Essaouira-i naplementék színeiből, egy ilyen kristály tökéletes emlékeztető lehet:

Színes kristály geodák
Színes kristály geodák

─── ⚓ ───

⚓ A kikötő

A kikötő környéke pedig egy külön világ. Ahogy közelebb érsz, a medina csendjét felváltja a teljes káosz, de a szó legjobb értelmében. Kék halászhajók százai ringanak a vízen. A levegőben sűrű a halszag, a fejed felett pedig több ezer sirály kering: eszeveszett ricsajjal civakodnak minden egyes halmaradékért, amit a halászok kidobnak. A lábaid alatt közben rutinos kóbor kutyák cikáznak; pontosan tudják, mikor érkeznek a hajók, és magabiztosan ügetnek a zsákmány felé. Mindenhol kékre mázolt, kopott ajtók és a sós pára által szétmart, málló vakolatú falak vettek körül. Nem egy steril képeslap fogadott itt, hanem a lüktető, nyers valóság. A levegő tele volt mindenféle szaggal, a mólón állandó volt a zaj és a sürgés-forgás – de pont ez az őszinte, kendőzetlenség tette a várost igazán hitelessé.

Kikötői pillanatok Essaouira
Kikötői pillanatok

─── ⚓ ───

🍵 A marokkói vendéglátás csúcsa

A helyszín első ránézésre egy teljesen átlagos, fehérre meszelt falú épület volt, amelynek a konyhája – jobb híján – egy klasszikus, fém, narancs színű garázsajtó mögött rejtőzött. A probléma csak az volt, hogy a garázsajtó felnyíló szerkezete pont aznap felmondta a szolgálatot. A zsaluajtó meg sem mozdult, mindössze egy szűk, nagyjából 30 centiméteres rést hagyva a betonpadló és a fémajtó alja között.

A zseniális marokkói logisztika azonban nem ismeri a lehetetlent. A bent ragadt szakács ugyanis ahelyett, hogy pánikba esett volna, vagy bezárta volna a boltot, odabent begyújtotta a gázrózsákat, és folytatta a rendelések elkészítését. A kiszolgálás egy zseniálisan összehangolt csapatmunkává alakult a konyha és a külvilág között. Leadtam a rendelést, még félve megkérdeztem a pincért, hogy biztos, rendben lesz? Mire ő csak legyintett és azt válaszolta: „No problem!”

Amikor az ételek elkészültek, a bent fogságban lévő szakács keze kikandikált a résen, majd hangosan ismételgette „Jamal! Jamal! Jamal!”

Azonban Jamal épp egy csapat brit turistahölggyel kokettálgatott….majd meghallotta a kérlelő szakács egyre indulatosabb hangját és odarohant, hogy kivegye a résen át a gőzölgő tálakat, pont úgy, mintha egy börtöncellából adagolná a napi kosztot, csak ez esetben az irány fordított.

Jamal széles mosollyal, elegánsan felszolgálta a rendelést. Az étel remek volt.
Rendeztem a számlát és még távozás előtt odaguggoltam a réshez és megkérdeztem a szakácsot, hogy jól van-e és mikor jön ki, mire a beragadt ajtó mögül csak egy vidám kacaj és egy hangos „Inshallah, my friend, maybe evening!”  hallatszott, majd kinyúlt egy kéz, melyet búcsúzásként megszorítottam.

Marokkói vendéglátás
A beragadt ajtó sem akadály

─── ⚓ ───

🚐 És, hogy miért a kiscsoportos busz a legjobb választás?

Visszafelé a buszban egyetértettünk abban, hogy ez a fajta szervezés volt a legtökéletesebb. A nagy, 50 fős turistabuszokkal ellentétben nem kellett órákat várnunk egymásra a mosdóknál, nem voltunk egymáshoz kötve és a hangulat is sokkal közvetlenebbé vált a nap végére.

─── ⚓ ───

Essaouira egy csoda. Ha Marokkóban jársz, ne hagyd ki: az óceán morajlása, a fán legelésző kecskék és a garázsajtó mögött készülő ebéd békéje tökéletes ellenpontja a marrákesi őrületnek.

Csend és nyugalom Essaouira utcáin
Csend és nyugalom

─── ⚓ ───