Vannak álmok, amikre várni kell, és vannak helyek, amikre meg kell érni. Évek óta dédelgettem a tervet, hogy egy Andrea Bocelli koncert élménybeszámoló szülessen a tollamból, közvetlenül Lajatico lankái közül, ahol a csend zenévé válik. Ez a bejegyzés nem csupán a Teatro del Silenzio falai között átélt pillanatokról szól, hanem egy utazás krónikája, amelynek szíve Chianni ódon falai között dobogott. Pisából indultam útnak, hogy Lucca és Pontedera érintésével megérkezzek a toszkán dombok közé. Tartsatok velem ezen a dallamos, olaszországi kalandozáson, aminek végső célja a holdfény amfiteátruma!
„Ez a színház a csend iránti tiszteletből született, és egy olyan kihívás, amelyben teljes szívemből hittem, hogy valami újat és őszintét kínálhatok.”
Andrea Bocelli
📐 Több, mint ferde torony
Pisa Olaszország egyik leghíresebb városa, amely az Arno folyó partján fekszik. Legismertebb jelképe a Pisai ferde torony, de a város ennél sokkal több felfedeznivalót rejt magában.
📌 A pisai repülőtérről a teljesen automatizált, elektromos PisaMover szerelvények reggel 6 órától egészen éjfélig, 5-8 percenként indulnak, a menetidő a pisai vasútállomásig 5 perc. A jegy ára egy útra 6,50 euró, melyet a reptéren kihelyezett automatákból vásárolhatsz meg.
Pisa ideális kiindulópont Toszkána felfedezéséhez, és könnyen megközelíthető más nagyvárosokból is. Vonattal Firenze mindössze 45-60 perc alatt elérhető, de a Cinque Terre is gyorsan megközelíthető.
A csodák tere és a ferde torony titka
Csodák tere (Piazza dei Miracoli)
Itt található a Dóm, a Keresztelőkápolna és a monumentális temető (Camposanto). A tér 1987 óta az UNESCO Világörökség része. Bár mindenki Piazza dei Miracoli (Csodák tere) néven ismeri, a hivatalos neve Piazza del Duomo. A „csoda” elnevezést Gabriele D’Annunzio költő adta neki 1910-ben, amikor a katedrálist, a keresztelőkápolnát és a tornyot látva „csodáknak” nevezte azokat.
Pisai ferde torony
A fehér márványból készült harangtorony építése közel 200 évig tartott, és a laza talaj miatt dőlt meg. Bár sokan nem tudják, de a város laza, homokos és agyagos talaja miatt több épület is megdőlt, például a San Nicola templom nyolcszögletű harangtornya vagy a San Michele degli Scalzi templom tornya is.

Santa Maria Assunta katedrális (Dóm)
A pisai román stílus mesterműve, bizánci mozaikokkal és arab hatású boltívekkel díszítve.
Keresztelőkápolna (Battistero)
Olaszország legnagyobb keresztelőkápolnája, amely kiváló akusztikájáról ismert.
Modern művészet Pisa utcáin: Mitoraj és Kobra
Személyes kedvencem, a pisai „bukott angyal” bronzszobra, azaz az „Angelo Caduto”, amelyet a világhírű lengyel szobrász, Igor Mitoraj készített még 2012-ben. (Róla egyébként még lesz szó a Teatro del Silenzio kapcsán). Közvetlenül a pisai ferde torony tövében, a Csodák terén található. A szobor egy földön fekvő, megcsonkított angyalt ábrázol, akinek egyik szárnya megtört. Az egyik szárnyán belül egy sikoltó, gyötrődő fej is látható. A művet gyakran Ikarosz mítoszának rejtett értelmezéseként kezelik, de általánosabb értelemben a tökéletlenség szépségére és a kudarc utáni tartásra utal.

A következő képen Eduardo Kobra világhírű brazil street art művész alkotása látható. A falfestmény Galileo Galilei előtt tiszteleg, aki a város szülötte volt. Idős, bölcs férfiként ábrázolja Galileit, aki a híres Pisai ferde tornyot használja távcsőként az univerzum megfigyeléséhez. 

Keith Haring utolsó falfestménye
Sokan meglepődnek, hogy a pop-art ikonja, Keith Haring itt készítette el utolsó nyilvános művét 1989-ben. A „Tuttomondo” egy hatalmas, színes falfestmény a Szent Antal-templom falán, amely a világbékét és az emberi egységet jelképezi.
Galileo Galilei és a csillár
A legenda szerint Galileo a pisai dómban figyelte meg egy hatalmas csillár lengését, ami elvezette őt az inga törvényének felfedezéséhez. Bár a ma ott látható csillár (a „Galileo-lámpa”) későbbi darab, a történet a város tudományos büszkeségének része.
A Fibonacci-kapcsolat
A modern matematika egyik legfontosabb alakja, Leonardo Fibonacci (aki Európával megismertette az arab számokat és a róla elnevezett számsort) pisai volt. Szobra a Camposanto Monumentale (a monumentális temető) területén látható.
A pisai „Luminara”
Ha június 16-án jársz ott, tanúja lehetsz a Luminara di San Ranieri ünnepségnek. Ilyenkor lekapcsolják a közvilágítást, és az Arno-parti épületeket több mint 70 000 mécsessel világítják ki, ami varázslatos látványt nyújt.
A pisai Orto Botanico di Pisa
A világ legrégebbi egyetemi botanikus kertje, amelyet 1543-ban alapítottak. A kert a történelmi belvárosban, a Ferde torony közvetlen közelében található. Címek: Via Luca Ghini 13 vagy Via Roma 56. A kert körülbelül két hektáron terül el, és több különleges részre oszlik.

Egyetem
A város ad otthont Olaszország egyik legrégebbi és legnevesebb egyetemének, a Pisai Egyetemnek, ami fiatalos, lüktető légkört ad a településnek.
— 🎵 —
🌿 Chianni, a toszkán nyugalom szigete
Pisa és Chianni között a távolság közúton körülbelül 40-47 kilométer, az utazási idő autóval nagyjából 45-50 perc.
🚌 Nem autóval, hanem tömegközlekedéssel utaztam tovább Pisából Chianniba, ahol a szállásom volt az elkövetkezendő napokra. Közvetlen járat nincs, Pisából Pontederába, majd onnan a 410-es busszal tovább Chianni felé.
Ez az út összesen körülbelül 1,5–2,5 órát vesz igénybe a csatlakozásoktól függően.
Az utazásom fő célja a Teatro del Silenzioban megrendezett koncert, amely Lajaticóban fekszik. Chianni és Lajatico két egymáshoz nagyon közeli (kb. 10-15 perc autóval, 10 km), tipikus toszkán falu, de a hangulatuk egészen más. Míg Chianni az erdőkről és a gasztronómiáról híres, Lajatico a modern művészet és a zene fellegvára. Ezért esett a választásom Chiannira.
A bázis
A szállást az Airbnb oldalán foglaltam. Igazán különleges, belső megoldásokkal, finom részletekkel:




- A lakás a 410-es számú busztól mindössze 43 darab lépésnyire (igen, lemértem) található.
- A kapuval szemközt a helyi BAR, ami egy népszerű helyi találkozóhely, egyszerre funkcionál bárként, kávézóként és pizzériaként.
- Kellemes, családias légkör, kültéri terasszal, ahonnan figyelhető a falu élete. Gyakran szerveznek élőzenés esteket is. Minden nap reggel 6:30-tól éjfélig tartanak nyitva, így reggelire, ebédre és vacsorára is alkalmas hely.
Dario, akit a szállásom tulajdonosai bíztak meg a lakással kapcsolatos ügyek intézésére, ebben a bárban volt fellelhető, amikor bármi segítségre volt szükségem.


Pici, szűk, kanyargós utcácskák. A kora esti, lemenő nap fényében egyfajta melankolikus hangulatot árasztott magából a hely. A csukott zsalugáterek mögül kiszűrődő beszélgetések még titokzatosabb atmoszférát teremtettek.








Mindent Chianniról:
- Chianni neve összeforrt a vaddisznóval. A Sagra del Cinghiale (vaddisznó-fesztivál) 1976 óta minden novemberben tömegeket vonz. Itt olyan titkos családi receptek alapján készítik a vadételeket (például a csokoládés-vaddisznót vagy a pappardelle tésztát), amiket máshol nem kóstolhatsz meg. Ez az egyik legrégebbi és leghíresebb ilyen esemény Toszkánában.
- Rivalto és a „gesztenye-ünnep”: Chianni egyik városrésze, a tőle alig 2 km-re lévő Rivalto, egy különleges gesztenyefajtáról (Marrone di Rivalto) híres. Ez a gesztenye annyira fontos a helyieknek, hogy saját fesztiválja van októberben. A legenda szerint a gesztenyeligeteket még a középkori szerzetesek telepítették ide.
- Bár a falu képe középkori, a régészek számos etruszk sírt találtak a környéken. Chianni neve valószínűleg egy etruszk személynévből (Clante) származik, ami azt jelzi, hogy már 2500 évvel ezelőtt is lakott és fontos terület volt a bor- és olajtermelés szempontjából.
- A falu központi temploma, a Chiesa di San Donato egy régi kastély alapjaira épült. Különlegessége a belső díszítése és a freskói, de a helyiek büszkék arra is, hogy a templom elhelyezkedése miatt a harangszó a völgy legtávolabbi pontjaira is tisztán elhallatszik, az akusztika fenomenális!
- Chianni a toszkán Bor és Olívaolaj Út (Strada del Vino e dell’Olio) egyik állomása. Az itt termelt olajbogyókat a tengerszint feletti magasság és a tenger közelsége miatt különleges mikroklíma éri, amitől az olajnak van egy enyhén csípős, „zöldebb” aromája.
A környék felfedezése:
- Rivalto: Egy apró, festői középkori falu mindössze pár percre, amely gesztenyéjéről híres.
- Termálvizek: A közeli Casciana Terme híres gyógyfürdője tökéletes a pihenésre.
- Panoráma útvonal: Chianni és Lajatico falvak közötti út az egyik legszebb a környéken. Tipikus toszkán látvány: ciprusfasorok, búzamezők és magányos villák a dombtetőkön.
— 🎵 —
🎨 Lajatico – Borgo d’Arte (Művészfalu)
Lajatico egy varázslatos toszkán kisváros Pisa és Volterra között, amely leginkább arról híres, hogy a világhírű operaénekes, Andrea Bocelli szülőfaluja és otthona. Tökéletes példája annak, hogyan fér meg egymás mellett a legősibb toszkán vidéki nyugalom és a világszínvonalú művészet. Lajatico egyfajta élő szabadtéri galéria, ahol a szűk sikátorokat és tereket kortárs szobrok, installációk és falfestmények díszítik.
- Bocelli-szobor: A főtéren álló mellszobrot a híres színésznő, Gina Lollobrigida készítette az énekesről.
- Rocca di Pietracassia: Egy lenyűgöző, korai középkori várrom a környező hegyekben, ahonnan fantasztikus panoráma nyílik a toszkán tájra.
- Csillagvizsgáló és szeizmikus obszervatórium: A falu határában egy kisebb csillagvizsgáló is működik, amely a helyi tiszta égboltot használja ki.
- Gasztronómiai élmények: A környező erdők kiváló szarvasgomba-lelőhelyek. A helyi borok, olívaolajak és sajtok kóstolása kihagyhatatlan program.

— 🎵 —
🎭 A csend színháza – Szabadtéri amfiteátrum
A színházat 2006-ban hozták létre Andrea Bocelli és Alberto Bartalini építész elképzelései alapján. A cél egy olyan helyszín volt, amely tökéletesen illeszkedik a környezetbe.
- Természetes színpad: A domboldal természetes formáit használja ki, nincsenek állandó falai vagy függönyei.
- Időszakos átalakulás: Koncertek idején felépítik a nézőteret, de az év többi részében a színpad helyén egy mesterséges tó található, amely visszatükrözi a környező dombokat.
- A „Csend” neve: A név arra utal, hogy a színház az év 364 napján „néma”, egyetlen monumentális szobor áll a közepén (ami évente változik), majd júliusban egy hatalmas koncert erejéig megtelik élettel.
- A színpad közepén minden évben egy monumentális szobrot állítanak fel, amely az adott évi koncert témájához kapcsolódik. Az első és legismertebb alkotás Igor Mitoraj hatalmas emberi arcot ábrázoló szobra volt, amelyet a művész a színháznak adományozott.
- A tisztelet: A Teatro del Silenzio mutatja, hogy Bocelli mennyire tiszteli a természetet és a szülőföldjét. Nem egy állandó betontömböt épített, hanem egy olyan helyet, amely tiszteletben tartja a táj csendjét.
Amikor életemben először láttam képet az interneten a csend színházáról, az éppen Igor Mitoraj arcot ábrázoló szobor kiállításának éve volt. Ekkor eldöntöttem, hogy egyszer én is ott leszek.
2017 júniusában, az év „néma időszakában” volt szerencsém eljutni a völgybe:

Ekkor pedig elhatároztam, hogy egyszer itt fogok ülni a koncerten és az álom 7 évvel később valóra vált.
— 🎵 —
🚗 A koncertre eljutás
Dario elvitt engem és egy holland házaspárt a faluból a találkozási pontig, ahonnan a hivatalos buszokkal szállították a völgy bejáratáig a nézőket.
A buszon gyorsan telefonszámot cseréltünk, hogy éjszaka, amikor vége a koncertnek, megtaláljuk egymást, mert Dario visz majd minket vissza a faluba, miután hívjuk őt.
Ennek mondjuk sok értelme nem volt, mert egyrészt más szektorban ültünk, másrészt a völgyben nulla, azaz nulla térerő volt, nemhogy internet…
Ahol a busz letette a látogatókat, onnan még nagyjából 1-1,2 km-t kellett gyalogolni a koncerthelyszínig, és ugyanez a menet a koncert végeztével is, sötétben.


✨ A valóra vált álom
A Teatro del Silenzio 2024-es évada Andrea Bocelli karrierjének 30. évfordulóját ünnepelte egy minden eddiginél nagyszabásúbb, háromnapos koncertsorozattal.
Az évfordulós gálán soha nem látott mennyiségű világsztár lépett színpadra Bocellivel, köztük Tiziano Ferro (akit személy szerint imádok), Ed Sheeran, Shania Twain, Jon Batiste, Russell Crowe, Will Smith, Johnny Depp, Brian May, Laura Pausini, Eros Ramazzotti és Zucchero.
A három este (július 15., 17. és 19.) alatt összesen több mint 30 000 néző vett részt.
A jegy nem volt olcsó (200 EUR, ez volt az egyik legalacsonyabb árú), de cserébe semmihez nem fogható élményt kapsz.
- Nem csupán egy porszemnek érzed magad, elveszve a tömegben. Az, hogy a toszkán dombok között, a szabad és csillagos ég alatt ülsz, a nyáresti szél lágyan simogatja az arcodat, felnézel és a Hold mosolyog vissza rád…. minden együttállt, az egész univerzum azon az estén a tökéletességet tűzte ki célul.
- A völgy akusztikája kenterbe vág bármilyen stadiont!
Nem lehet szavakba önteni. Életem egyik legboldogabb napja volt, amikor ennek részese lehettem.

Természetesen Andrea gyermekei, Matteo, Virginia és Amos Bocelli is aktív részesei voltak az ünnepségnek.
- Kinetikus szobor: A díszlet központi eleme egy monumentális, mozgó (kinetikus) művészeti alkotás volt, amely a stúdió eddigi legnagyobb ilyen jellegű munkája. A szobor az idő múlását és Bocelli zenei utazását szimbolizálta.
- Napóra a tavon: A színpadkép részét képezte egy forgó napóra a tó felett, valamint az idő múlását jelző „mérföldkövek”.
- Többszintes felépítés: A színpadot úgy alakították ki, hogy egyszerre több mint 100 előadó (zenekar, kórus, táncosok) férjen el rajta kényelmesen.
A látogatottság részletezve:
- Esténként nagyjából 12 000 fő töltötte meg a nézőteret.
- A résztvevők közel 90%-a külföldről érkezett, legtöbben az Egyesült Államokból, de Dél-Amerikából, Afrikából (Kongó) és Európa számos országából is jöttek rajongók.
- A produkció monumentális méreteit jelzi, hogy a színfalak mögött egy 750 fős stáb dolgozott.
- A színpadon pedig több mint 170 zenész és vendégművész lépett fel.
- A színpadot a neves Stufish Entertainment Architects tervezte, a központi elem pedig egy hatalmas, szimbolikus szobor volt.
🌙 A koncertről hazajutás
A koncert véget ért, a tömeg megindult:

Nagyjából 1 órán át hömpölyögtünk, de az olaszokat nem rázta meg a helyzet, jókedvükben dalra fakadtak, így a várakozás is kellemesebb volt.
Szorgalmasan küldtem az üzeneteket felváltva Darionak és a holland Martinnak, ki-be kapcsoltam a telefonom, de egy üzenet sem ért célba. Tulajdonképpen fogalmam sem volt, hogy vajon ők már odaértek a busszal, hogy vajon megvárnak-e engem, vagy csak otthagynak…
Aztán amikor sorra kerültem, felszálltam a buszra jöttek az üzenetek, hogy hol vagyok? Jól vagyok? Ugye élek még?
Annyira hálás voltam nekik, mert bár ők elsők között szálltak fel a buszra és úgy vártak rám, Darioval együtt majdnem 1 órát, hogy fogalmuk sem volt, mikor érkezem.
— 🎵 —
🎼 Andrea Bocelli
A rögös út
Andrea Bocelli napjaink egyik legnépszerűbb olasz tenorja, akinek pályafutása a pop és az opera határán mozog. Élettörténete és zenei sikerei világszerte milliókat inspirálnak.
- Bocelli élete majdnem meg sem kezdődött. Édesanyjának az orvosok az abortuszt javasolták, mert a terhesség alatt fellépő betegség (vakbélgyulladás kezelése) miatt nagy volt a valószínűsége, hogy a gyermek fogyatékkal születik. Az édesanya elutasította a javaslatot, Bocelli pedig később hálából egy videóüzenetben köszönte meg neki, hogy az életet választotta.
- Bár örökletes zöldhályoggal született, gyerekként még látott valamennyire. A teljes sötétség egy tragikus baleset következtében állt be: 12 évesen egy focimeccsen kapusként játszott, amikor egy labda nagy erővel fejen találta. Hiába próbálkoztak az orvosok a szemnyomás csökkentésére, nem tudták megmenteni a látását.
- Bocelli nem zenét tanult először: a Pisai Egyetemen szerzett jogi diplomát, és egy évig állami kirendelt ügyvédként is dolgozott. Hogy fizetni tudja a drága énekóráit Franco Corelli tenortól, esténként bárokban zongorázott és énekelt – itt ismerte meg első feleségét, Enricát is.
- A világhírt egy demófelvételnek köszönheti. Az olasz rocksztár, Zucchero 1992-ben tenor hangot keresett a Miserere című dalához, amit eredetileg Pavarottinak szánt. Amikor Pavarotti meghallotta a fiatal Bocelli felvételét, azt mondta Zuccherónak: „Köszönöm a dalt, de nincs szükséged rám. Senki sem tudná ezt jobban énekelni Andreánál.”
- Annak ellenére, hogy nem lát, Bocelli rendkívül aktív életet él. Szenvedélyes lovas, gyakran látni őt a toszkán dombok között vágtázni. Emellett kiválóan síel és szörfözik is. Azt vallja, hogy a látás hiánya nem akadály, csak egy másfajta módja a világ megtapasztalásának.
- A Sacred Arias (Szakrális áriák) című albuma bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe, mint a világ legkelendőbb komolyzenei albuma egyetlen előadótól. Ezzel ő lett az első művész, aki egyszerre foglalta el az amerikai klasszikus zenei toplista első három helyét.
- Nemcsak énekel, hanem kiválóan játszik zongorán, fuvolán, szaxofonon és trombitán is.
- Családja generációk óta foglalkozik mezőgazdasággal Lajaticóban. Andrea és testvére, Alberto ma is viszik a Bocelli Family Wines borászatot, ahol kiváló toszkán borokat (például Sangiovese-t) készítenek, folytatva a családi hagyományt.
Több, mint énekes
- Andrea Bocelli különlegessége abban rejlik, ahogyan a fizikai korlátait a művészetén keresztül transzcendens erővé alakította. Nemcsak egy énekes, hanem a kitartás és az érzelmi mélység globális szimbóluma is.
- Hangszíne azonnal felismerhető; egyedi keveréke a klasszikus operai erőnek és a popzene lágyságának. Ezt nevezik „pop-opera” vagy „classical crossover” stílusnak, amivel olyanokat is megszólított, akik egyébként nem hallgatnának operát.
- Képes Puccini-áriákat énekelni a legnevesebb operaházakban, majd néhány perccel később egy romantikus pop-balladát egy stadionban, mindezt ugyanolyan hitelességgel.
- Mivel nem látja a közönséget, az éneklése sokkal inkább a belső megéléseken alapul. Hallgatói gyakran mondják, hogy a hangja „közvetlenül a lélekhez beszél”, mert mentes a vizuális maníroktól.
A filantróp
Az Andrea Bocelli Foundation (ABF) egy 2011-ben alapított filantróp szervezet, amelynek célja a szegénységben, betegségben vagy társadalmi kirekesztettségben élő emberek és közösségek támogatása. Az alapítvány hitvallása szerint az oktatás az egyik leghatékonyabb eszköz a sorsformáláshoz és az egyéni potenciál kiteljesítéséhez.
Az alapítvány munkája öt pillérre épül, amelyek globálisan segítik a rászorulókat:
- ABF Edu: Integrált oktatási rendszereket hoz létre, amelyek a művészet, a zene és a digitális technológia eszközével segítik a gyerekek fejlődését 0-tól 19 éves korig.
- ABF Edu-Care: Kórházi iskolákat támogat, hogy a tartós kezelés alatt álló gyermekek se essenek ki az oktatásból, és a tanulás is segítse a gyógyulásukat.
- ABF Voices Of: Egy globális kezdeményezés, amely kórusok alapításával fejleszti a hátrányos helyzetű fiatalok szociális és érzelmi készségeit.
- ABF Globalab: A 16–25 év közötti fiataloknak nyújt pályaorientációs tanácsadást, mentorálást és készségfejlesztést a munkaerőpiacra való belépéshez.
- ABF Empowerment Actions: Közvetlen humanitárius segítséget nyújt, például tiszta ivóvizet, élelmiszert és egészségügyi ellátást biztosít a legkiszolgáltatottabb helyeken.
Kiemelt projektek
Az Andrea Bocelli Foundation számos országban aktív, de két kiemelt fókusza Olaszország és Haiti:
- Haiti: Itt az alapítvány több mint 3600 diák számára tart fenn akkreditált iskolákat. Emellett ivóvíz-szállító teherautókkal naponta 90 000 liter tiszta vizet juttatnak el a nyomornegyedekbe.
- Digitális Lab: Saját fejlesztésű ABF TeachBus mobil digitális könyvtárakkal és tabletekkel segítik a modern oktatást a kórházakban és a távoli iskolákban.
- Újjáépítések: Olaszországban több, a 2016-os földrengésben elpusztult iskolát is újjáépítettek és korszerűsítettek.
Az alapítás óta elért mérföldkövek
- Több mint 85 millió euró összegyűjtött adomány.
- 800 000 közvetlen és 3,6 millió közvetett kedvezményezett.
- 55 aktív projekt világszerte 26 régióban.
- 18 felépített oktatási létesítmény.
— 🎵 —
Un dolce melodramma
A Melodramma Andrea Bocelli egyik legmélyebb és legszemélyesebb dala, egy érzelmes vallomás a szülőföldhöz, a toszkán tájhoz és a gyermekkori emlékekhez. A szövegben megjelenik a föld illata, a naplemente és az a belső vágy, hogy az ember visszatérjen oda, ahonnan elindult. A „melodramma” itt azokat a belső küzdelmeket és szenvedélyeket jelenti, amiket mindannyian átélünk. A szöveg egy olyan emberről beszél, aki sokat vándorolt a világban, de a lelke mélyén mindig a hazai lankákra vágyott vissza.
Una terra che, come me, ama il silenzio. — Egy föld, amely hozzám hasonlóan szereti a csendet.
E se con la mia voce rompo questo silenzio, — És ha a hangommal megtöröm ezt a csendet,
lo faccio per rendere omaggio a questi luoghi — azért teszem, hogy hódoljak e helyeknek
e alla mia gente. — és az én népemnek.
La musica penetra la terra, — A zene áthatol a földön,
la percorre e vola lontanissima. — bejárja azt, és messzire repül.
È un messaggio d’amore. — Ez egy üzenet a szeretetről.
Inno dell’amore — A szerelem himnusza
Te la canto adesso — Most neked énekelem
Con il mio dolor — Minden fájdalmammal
Così forte, così grande — Oly erősen, oly hatalmasan
Che mi trafigge il cuor — Hogy átdöfi a szívemet
Tra i campi odor di vino — A mezők közt bor illata száll
Io ti sognavo e adesso — Téged álmodtalak, és most
Ti vedo ancora lì — Újra ott látlak téged
Affresco di collina — Dombvidéki freskó
Io piango, che pazzia — Sírok, micsoda őrültség volt
Fu andarsene poi via — Elmenni innen messzire
Inno dell’amore — A szerelem himnusza
Te la canto e sento — Neked éneklem és érzem
Tutto il mio dolor — Minden fájdalmamat
Così forte, così grande — Oly erősen, oly hatalmasan
Che mi trafigge il cuor — Hogy átdöfi a szívemet
Tra i campi un gran mulino — A mezők közt egy nagy malom
Lì è nato il mio destino — Ott született meg a sorsom
Amaro senza te… — Keserű nélküled…
Amaro senza te… — Keserű nélküled…
Un dolce melodramma — Egy édes drámát
È l’inno dell’amor — Ez a szerelem himnusza
Che canterò per te — Amit neked fogok énekelni
Che canto senza te — Amit nélküled énekelek
— 🎵 —
🛵 Pontedera – A Vespa bölcsője
Pontedera stratégiai elhelyezkedése miatt ideális kiindulópont a környék felfedezéséhez, az Era és az Arno folyók találkozásánál fekszik.
Minden alkalommal, mikor elhagytam a falut, ide kellett a 410-es busszal beutaznom, mert minden irányba az itteni vasútállomásról indultam tovább. A vasútállomás környéke nem volt egy bizalomgerjesztő helyszín, több furcsa és rosszarcú alak üldögélt és sétálgatott fel-alá, de ez sem akadályozott meg abban, hogy felfedezzem a Vespa szülőhazáját.
Piaggio Múzeum
A város legnépszerűbb látnivalója, amely a legendás Piaggio robogók (Vespa, Ape, Ciao) történetét mutatja be az eredeti gyárépületben. A látogatáshoz előzetes online foglalás szükséges.
Egy nagyjából 20 főt számláló csoport verődött össze a még zárva lévő bejáratnál, a tikkasztó júliusi hőségben.
A Vespa neve egy felkiáltásból született
Repülőgép-alkatrészekből készült
A „Méhecske”, a dolgos testvér
A híres háromkerekű, az Ape (ami olaszul méhecskét jelent) 1948-ban született meg. Enrico Piaggio felismerte, hogy a romokban heverő Olaszországnak szüksége van egy olcsó, teherhordó kisjárműre. Így a Vespa „oldalbordájából” létrehozták ezt a mára kultikussá vált munkagépet.
Hollywood tette világhírűvé
A Vespa nemcsak a mérnöki zsenialitás, hanem a marketing sikere is. Az igazi globális áttörést az 1953-as Római vakáció című film hozta meg, amelyben Audrey Hepburn és Gregory Peck egy Piaggio-Vespán robogott át Rómán.
_______ 🛵 _______
Úttörő az elektromos hajtásban
Bár sokan ma is a kétütemű motorok hangjával azonosítják a márkát, a Piaggio már 1973-ban kutatásokat végzett elektromos robogókkal. 1975-ben le is gyártották az első elektromos Ape modellt.
_______ 🛵 _______
A „Vespa Dalí” és más ritkaságok
A pontederai Vespa múzeum olyan kincseket őriz, mint a Salvador Dalí által dekorált példány, vagy a „Vespa Siluro”, amellyel sebességi rekordokat döntöttek. Manapság az Ape-okból gyakran alakítanak ki stílusos mobilbárokat rendezvényekre.
Az ikon: Vespa 98
A legikonikusabb Piaggio vitathatatlanul a Vespa, azon belül is az eredeti, 1946-os Vespa 98. Ez a modell teremtette meg a robogók műfaját, és tette világhírűvé a márkát.
_______ 🛵 _______
Néhány igazán számomra különleges forma és mintázat:




_______ 🛵 _______
🏰 Lucca

- Lucca egy egyedülálló, reneszánsz városfalakkal körülvett toszkán ékszerdoboz, amely híres középkori tornyairól és Giacomo Puccini zenei örökségéről.
- Lucca történelmi magja szinte teljesen autómentes, így gyalog vagy kerékpárral fedezhető fel a legjobban. Itt nem csupán a turisták, hanem az öltönyös üzletemberek is biciklivel közlekednek a város falain belül.
- A város legikonikusabb része a több mint 4 km hosszú, teljesen ép városfal, amelyen ma széles, fákkal szegélyezett séta- és kerékpárút fut végig. Bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy sosem kellett ostromot kiállnia a történelem során.
- Guinigi-torony (Torre Guinigi): Lucca egyik legkülönlegesebb pontja; a középkori téglaépület tetején egy élő magyaltölgyfákból álló kert található, ahonnan páratlan kilátás nyílik a toszkán vidékre. A 14. században a gazdag családok toronyépítéssel versengtek; a Guinigik azzal akartak kitűnni, hogy egy egész kertet telepítettek a csúcsra. A fák az újjászületést és a család hatalmát szimbolizálták.
- Piazza dell’Anfiteatro: Egy ókori római amfiteátrum alapjaira épült ovális tér, amelyet színes házak fognak körbe.



- Szent Mihály-templom (San Michele in Foro): A város egykori fórumán álló, lenyűgöző homlokzatú fehér márványtemplom.
- Puccini-estek: Puccini szülővárosaként, a város büszkeségét kifejezvén, Luccában szinte minden nap tartanak Puccini-operakoncerteket és gálaesteket a San Giovanni-templomban vagy a Székesegyház Múzeumában.

— 🎵 —
Egy kép, mely bárhol készülhetett volna az út során. Tikkasztó hőség, várakozás a peronon:
— 🎵 —

































